Lajkó és vidéke

Impro Rom "Latina" Sír a szív a szél

Íme a negyedik CD, ez még véletlenül és távolról sem kötôdik hôsünkhöz, sem a Balkánhoz, hiszen csikágói latin zene szól rajta. Ezt úgy kell érteni, hogy pesti (és salgótarjáni) cigányok játszanak, énekelnek rajta magyar, cigány és egyéb örökzöldeket - standardeket, ha úgy tetszik - magyar és cigány nyelven. Az Impro Rom csak 2000-ben alakult, ez az elsô lemezük, de mire megjelent, addigra már nem volt meg a zenekar, legalábbis nem ebben a felállásban: a tagok egy része azóta már Kanadába ment szerencsét próbálni.
Manapság elsöprô divat a latin(os) zene, nyomják diszkó, techno, dzsessz és ezer más változatban, de az Impro Rom egy régi, már eltunôfélben lévô hagyománnyal ötvözte össze az új divatot: a vendéglátós zenével, ami itt nem az éttermekben húzott cigányzenét, hanem a hajdani presszókban, kisebb táncos helyeken játszott, népszeru könnyuzenét jelenti. De hol vannak már a presszók, hol az ötórai teák? Hol játszanak még élô tánczenét? Talán az isten háta mögött, vidéken, leginkább ott is egy szál szintetizátorból és dobgépbôl álló "zenekarral".
Pedig sokan szeretik és nagyon jó kis zene ez, ha jól játsszák.
Az Impro Rom szerzôi kiadásban CD-je (és kazettája) 11 számot tartalmaz, amelyeket gitár-dob-ének felállásban, latin vagy latinosított arrange-ban ad elô a feltehetôen dzsesszkonzis iskolázottságú, hattagú együttes. A kellemes hallgatnivalót nyújtó slágerek mellett egy "istenes ének" (Élj örökké) és két ismert cigány dal is van a lemezen: a latinos Csi lav tu nekem nem volt meggyôzô, annál izgalmasabb viszont a felpörgetett Dzselem, dzselem (amit Balogh Kálmán balladaként ad elô a Romano Kokalóval). És két instrumentális szám, amelyekben a zenészek megmutatják hangszeres tudásukat, illetve megfelelnek az együttes választott nevének: Impro Rom. (Szerzôi kiadás)
Earth-Wheel-Sky Band:
Rroma Art

Lajkó Félix cigánybandája magyarul a Föld-kerék-ég, rromaniul a Phuv-Rota-Cheraj nevet viseli, és zenéjük sajátos átmenet a magyarországi és a szerbiai roma folk között. A felállás magyar, hiszen a rezesek helyett a vonósok viszik a prímet, a hegeduk mellett cimbalom, bôgô, ütôhangszerek, alkalmanként gitár szól. A dalok zenei világa viszont eltéveszthetetlenül balkáni, pergô, tüzes és túláradó, még ha olyan, mifelénk jól ismert dalt adnak is elô, mint a Brshn Perel. Elképesztô virtuozitásukat több mufajban is megcsillantják, játszanak bluest és funkyt, nem idegen tôlük a zenei humor, sôt, a Baro Drumóból az is hallható, hogy a Lajkó Félixszel való zenei kapcsolat nem maradt hatástalan a vonósjátékukra. Egy szám, a híres-neves Chochec erejéig vendégmuvészként beállt hozzájuk Boban Markovic´ is a trombitájával.
A Vajdaságban legendának számító és jó értelemben véve ôrültnek tartott Oláh Vince 1981-ben alakította meg elsô együttesét, a mostani, öttagú formációval eddig két lemezt jelentettek meg. A saját kiadású CD csak papírtokot kapott, de a két magyar szerzôi lemezzel (Lajkó Félix, Impro Rom) ellentétben nem spórolták le róla a zenekar több nyelvu bemutatását, a dalok eredeti címükön szerepelnek és még arra is találtak helyet, hogy a romák emancipációját zászlajára tuzô Oláh Vince röviden kifejthesse nézeteit a cigány zene és kultúra szerepérôl. Velük.
Lajkó Félix és bandája játszik

A banda kemény magját Oláh Vince zenekara adja, mellettük még számos muzsikus erôsíti elsôsorban a vonós szekciót, de olyan különleges "hangszerek" is vadítják az arrange-ot, mint az ostor, a traktor vagy egy Fiat 500-as. Arra azért kíváncsi volnék, hogy az utóbbi kettôt vajon mivel pótolták a múlt év végén a Zeneakadémián megrendezett, nagy sikeru lemezbemutató koncerten.
A vajdasági magyar hegedus gyerek, Lajkó Félix nagyon fiatalon és viharsebesen vált ismertté, szerzett magának nemzetközi hírnevet. Az azonnali és átütô sikerhez aligha lett volna elég, hogy Lajkó ördögien jól muzsikál, kellett hozzá az a szuverén zenei világ is, amit a hegedujével és a hegedujébôl teremtett. De ha pontosabb akarok lenni, akkor jelen idôben kell mondanom, mert Lajkó - még ha idôrôl idôre lemezre rögzít is dolgokat - mindig helybôl játszik a pillanatnak. Sokféle gyökere van, akár magát a zenei anyagot, a dallamokat tekintjük, akár a hangszer kezelését, a hegedülés technikáját. Ha nem akarunk túl messze menni, akkor csak a (történelmi) Magyarország területén élô és hegedülô, valaha élt és zenélt népeket, nemzetiségeket említjük, elsôk közt a vajdasági, erdélyi (mezôségi) magyar, cigány, zsidó muzsikusokat, de még a századforduló kávéházi zenészeit is. Olyan gátlástalanul használja ezeket a zenei nyelveket, hogy az már vérlázító. Ahogy csak az anyanyelvén beszélô, író mer viccet, szójátékot, verset csinálni.
Ami mindebbôl összejön, az népzene, egy sosem volt népnek a zenéje. Lajkó Félix ki- és összehegedüli azt, aminek lennie kellett volna, ami jó volna, ha volna.
Boban Markovic´ Orkestar:
Srce Cigansko

Bobant és bandáját Emir Kusturica filmjei (Underground, A cigányok ideje, Arizonai álmodozók) tették világhíressé. Itthon sem kell ôket bemutatni, többször léptek fel Magyarországon, koncertteremben, szabadtéren, még a tévében is, játszották a filmeket a mozikban, meg lehetett kapni CD-n a Begovic´-féle soundtracket. Valószínuleg én is a moziban hallottam ôket elôször, de erre már nem emlékszem pontosan. Arra viszont igen, hogy amíg meg nem hallottam fújni Bobant, addig hihetetlennek tartottam, hogy van ország a világon, ahol trombitának hívják a hegedut. Hiába, hogy a klasszikus zenében vagy a dzsesszben ismertem nagy trombitásokat, azt el sem tudtam képzelni, hogy olyan érzelem kifejezésre legyen képes a népzenében, mint a hegedu. Persze hogy abszurdum, ha a magyar népzene vagy cigány zene hegedujét akarjuk trombitára cserélni, a balkáni muzsikát viszont fantasztikusan fújják az ottani rezesbandák, s köztük is a legszebben a Boban Markovic´ Orkestar.

Ezen a sokadik lemezükön, amit a Fonó jelentetett meg, erôs kezdésre még erôsebb folytatás következik. A cigányok idejében is megszólaló, sodró ereju Crni Vozzal indítanak, és legmerészebb álmaink válnak valóra, mert a vendégként közremuködô Lajkó Félix hegeduje itt együtt muzsikál a sok fúvóssal, majd jönnek sorra a kólók, igrák és c´oc´ekek, trombitákon, kürtökön, szaxofonon, klarinéton, tubán és a dobokon. Kivételesen szép a Bobanov-c´oc´ek, meg a majdhogynem reneszánsz zenének hangzó Karamic´ko Oro, és így lemezen, újra meg újra hallgatva feltunik az is, ami élôben - amikor azon tátja a száját az ember, hogy úgy szól az ezer rezes, mint a veszett fene - könnyen elsikkad, most viszont tanúi lehetünk, milyen nagyon finom dolgokat tudnak kicsalni a nehéz hangszerekbôl.