Játszik és kész

- A kilencvenes évek elején állítólag egy szál kölcsönhegedűvel indult el Budapestre szerencsét próbálni. Ez legenda?

- Legenda, de van valóságalapja. Egy hegedűm volt, amit anyámtól kaptam, de kerestem azt a hangszert, amelyen igazán lehet játszani. Amúgy sem könnyű megtalálni, akkor főleg nem, ha nincs pénzed. Úgyhogy haveroktól kunyeráltam kölcsön hegedűre.

- A háború elől menekült a Vajdaságból Budapestre?

- Nem. A háborút is lehet szépnek látni. Főleg, ha nem vagy benne. Én nem voltam a fronton.

- Hogyhogy?

- Szökdöstem. Közben huszonéves voltam. Kalandos utazások, indultak különféle zenekarok, szépnek mondható az az időszak.

Fotók: Béres Attila

- Akkor tehát a legkisebb királyfi elindult szerencsét próbálni?

- Kidobtak a zeneiskolából otthon, úgyhogy munka után kellett néznem. Viszont továbbra is jó hegedűs szerettem volna lenni, és úgy gondoltam, ehhez még tanulni kellene valakitől.

- Otthon erre nem volt mód?

- De, csak az órákért fizetni kellett, amire nem volt pénzem, meg anyámnak se. Viszont volt egy telefonszámom: Dresch Mihályé. Az ő lemezeit sokat hallgattam, főleg a kölni koncertfelvételét. Úgy véltem, abból baj nem lehet, ha meghallgatja, hogyan játszom.

- Egyszerűen fölhívta Drescht, aztán útnak indult?

- Fordítva. Útnak indultam, ide is értem, aztán hívtam föl. "Jó napot kívánok, Lajkó Félix vagyok, itt állok a sarkon. Szeretném, ha meghallgatna." Azt mondta, persze, ugorjak föl. Épp félmeztelenül gyakorolt. Meghallgatott, aztán főzött egy kávét. Beszélgettünk. Mondta, hogy éppen nincsen hegedűse, ha akarom, játsszak vele.

- Bele is került a magyar népzene-világzene krémjébe - már a '93-as Dresch-lemezen is játszik. Hazament a zeneiskolába, hogy mondjon egy "na ugyét"?

- Nem volt nagyon időm hazamenni. Egyfolytában játszottam.

- És jó hegedűs lett?

- Tudományosan nem. Azt a technikát, amelyet a klasszikus hegedűsök tudnak, nagyjából tudom én is, de nem gyakoroltam ki úgy, mint ők. Ugyanez a helyzet a népzenével. Egyik stílusba sem ástam bele magam igazán.

- Tehát felszínes.

- Sokan csinálják ezeket. És sokan csinálják jól. Az élet pedig rövid. Még a saját dalaimat sem tudom eléggé kigyakorolni, annyira, amennyire szeretném - miért gyakorolnám akkor másét?

- Ördögi hegedűs, mekkora virtuóz! - emelik ki mégis önnel kapcsolatban.

- Ezek sablonok. Ha valaki nem érti, mi van, ezt mondja. Mit jelent a virtuozitás? Hogy az ember technikás? Vagy azt, hogy erőteljesen képes játszani? Az igazság az, hogy erőteljesnek sem érzem magam, meg technikásnak sem.

- Akkor mégis mitől sikeres?

- Sikeres sem vagyok. Annyiban csak, hogy azt csinálom, amit szeretek. Hogy ez tetszik-e az embereknek, az nem mellékes, de rajtam kívülálló dolog. Olyan sincs, hogy megbukik vagy sikeres egy lemez. Nem tud megbukni, ugyanis nem azért írom ezeket a nótákat, hogy sikeresek legyenek, hanem mert másképp nem tudok élni. Az újságírónak persze azt kell írni, hogy legalábbis világhírű, akivel beszélget. Különben minek is beszélgetne vele? Közben fenét. Madonna világhírű. Én? Helyi érdekű, viszonylag ismert hegedűs. De ezek külsőségek. A színpad, a közönség is. Mindenki hajt valami után, amit elképzel életként, aztán az idejének háromnegyedét fölösleges dolgokra fecsérli.

- Ön tán nem?

- Dehogynem. Ha nem így lenne, most nem ülnénk itt.

- Mi az akkor, ami számít?

- Az ember eszik, iszik, alszik.

- Semmi transzcendens?

- Ez már önmagában az. Benne van ugyanis a szellemi evés és alvás is. Ha az ember léte ezen a bolygón nem transzcendens, semmit sem ér. Önmagában is csoda, hogy itt van ez a bolygó, hogy emberek lakják, hogy én is ember vagyok, hogy léteznek azok a dolgok, amelyek körülvesznek.

- Az sem sztárallűr hát, hogy a palicsi erdőben vette fel új lemezét?

- Nem. Éppen ezért. Mert ha bemész a süketszobába egy stúdióban, kizárod azt a környezetet, amelyről az imént beszéltünk. Erőlködhetsz, hogy felépíts egy műtranszcendens világot. Azaz hazudsz. A hazugságot nem élvezem.

- Évekkel ezelőtt azt is mondta, hogy nem élvezi a Zeneakadémiát mint koncerthelyszínt. Mégis ott lesz a lemezbemutató.

- Nem a Zeneakadémiával van baj - a színpad nem túl jó találmány. Feláll az ember, rángat egy hegedűvonót - ebben nincs semmi érdekes. Akkor van, ha el tudod érni, hogy ez ne legyen színpadias. Ez viszont idegtépő feladat. Az én célom annyi volt mindig, hogy a hegedülés maradjon a középpontban - ezért vettem vissza a zenekarosdiból is. Inkább játszom szólóban vagy duóban, mint most is, egy brácsa kíséretében.

- Van valami oka, hogy rengeteg zenei tehetség bukkant fel a Vajdaságból az utóbbi években?

- Egyszer egy híres zsidó hegedűstől is megkérdezték, miért van olyan sok jó zsidó szólista. Azt mondta, ő rengeteg rossz zsidó szólistát is ismer. Én is ezt tudom mondani. A kitörni vágyás persze benne van, amitől ambiciózusabbak otthon az emberek, mint itt. Itt azért anyagi értelemben jobban élnek az emberek már vagy tizenöt éve.

- "Lajkó Félix magyar lett" - ilyen címmel jelent meg "itt" egy bulvárlap, amikor tavaly megkapta a magyar állampolgárságot. Nem nyílt ki a bicska a zsebében?

- Csak röhögtem. Semmi meglepő nem volt ebben. Ilyen most Magyarország. Összevisszaság. Teljes káosz.

- Akkor miért kellett az állampolgárság?

- Hogy könnyebben tudjak utazni Palicsról ide. Meg aztán folyamatosan Magyarországot képviseltem mindenféle rendezvényeken. Cannes-ban mondjuk, a Delta című film bemutatóján. Jobban mutat, ha állampolgársága is van annak, aki az országot képviseli.

- Nem gondolt rá, hogy ezt az országot inkább nem képviseli, ha csak azért kap állampolgárságot, mert híres ember lett, de 2004-ben elutasították ezt az itteniek?

- Nem. Ahhoz, hogy felhúzzam magam ilyesmin, az kellett volna, hogy meglepődjek a népszavazás eredményén. De nem lepődtem meg. Ismerem ugyanis a magyarországi magyarokat. Tudtam, mennyire nem akarják, hogy mi is állampolgárságot kapjunk.

- Azért Budapest nemcsak a belmagyarok, de a magyar népzene központja is.

- Mert legyűjtötték az öregeket pesti fickók, megtanulták, amit tudtak, aztán jól eladták magukat Nyugatra, az öregek meg kapáltak tovább otthon.

- Ismert ilyen nagy öregeket?

- Én nem gyűjtöttem. Csak játszottam. Ezért is támadott meg a folkrendőrség. Azt mondták, nem ezt köll csinálni, hanem azt köll csinálni, amit ők csinálnak. De miért? Miért ne játszhatott volna el a Zerkula egy Lajkó-nótát? Merthogy az beképzeltség - mondták. De hát én is eljátszottam az ő nótáiból egyet, ahogy én tudom. Ő is egyet az enyémek közül, ahogy ő tudja. Gyönyörűen játszotta az öreg az enyémet. Mondta is a gardonos, aki hozta: ne lepődjek meg, ha jövőre gyimesi keserves lesz belőle, aztán fölgyűjtik, és játsszák majd pestiek Pesten.

- Ha ennyi feszültség terheli, mit jelent önnek a magyarság?

- Természetes állapotot. Magyarnak születsz, ezt a kultúrát éled - ehhez a határnak meg annak, hogy éppen hogy hívják az országot, amelyben az otthonod van, semmi köze. Azokban a falvakban, ahol gyerekkoromban éltem, kilencven százalék magyar volt. Szerbül is csak a középiskolában tanultam meg. A zenében meg aztán teljesen mindegy, mi vagy, magyar vagy szerb vagy akármi más. A zene az a fehér lap, amelyre bárki írhat az anyanyelvén, mégis el tudják olvasni azok is, akiknek más az anyanyelvük. Rápecsételhetjük aztán erre a papírra, hogy ez márpedig ilyen vagy olyan: a kalotaszegire vagy a mezőségire például, hogy magyar. De végső soron ez hülyeség. Szétválaszthatatlanul összefolyt ezekben is a román, a magyar, a zsidó, a cigány hegedülés. Én meg nem elemezgetem ezt, meg azt sem, melyik hogyan hatott a zenémre. Csak játszom és kész.