Itthon és otthon

A38: A legtöbben talán Lajkó Félix és Boban Markovic korai menedzsereként ismernek, akikkel együtt egy egészen új szelet hoztatok Magyarországra, s felforgattátok az itteni zenei életet a szó legjobb értelmében. Hogyan indult ez az egész koncertszervezés nálad, s milyen kor volt számodra az?

Horváth László: Igazából kalandvágyból indult az egész. Szenvedtem a szabadkai építőmérnöki karon, tudtam, hogy teljesen értelmetlen számomra az ottlét, az építészetet nem úgy szeretném megélni, ahogy ott tanították...eközben Félixnek az első ún. kartonos albumának az előkészítésén már részt vettem, azután meg úgy alakult, hogy egyre többet kellett Pestre járni, hol mint sofőr, hol mint CD-ügyintéző, így nemsokára már cégünk is volt, meg beindult az egész koncertszervezősdi, lemezkiadással, turnékkal....
A pesti ittlét alatt egy haverom rábeszélt, hogy pályázzam meg a Fonó igazgatói székét, ez sikerült is, és ott jöttek a képbe a Bobanék, és hát valóban, akkor teljesen felforgattuk a zenei életet. A trombitások váratlan sikere mindenkit meglepett, az első években nem volt olyan hónap, hogy ne hívták volna őket Magyarországra. Így utólag ebben az az örömteli, hogy akkortól indult be a nemzetközi szereplésük is, és ma már Európa egyik legkeresettebb és legjobb fúvószenekaráról beszélhetünk.

A38: Nevedhez fűződik az egyik legfontosabb vajdasági összművészeti, mindenekelőtt zenei és irodalmi fesztivál, a Dombos Feszt létrejötte és máig való színvonalas működése. Milyen ötletből, igényből, lehetőségből akadt, mik a tapasztalatok, s idén mivel készültök?

Horváth László: A Dombos Fest egy igazi lokálpatrióta sztori. Az indulását egy váratlanul megnyert NKA pályázat segítette, és onnantól kezdve a mai napig nincs megállás, ami már 9 éves „küldetést" jelent. A sztori előzménye a Dombosi történetek irodalmi kötet, ahol a Virág, a Mirnics Gyula, meg az öcsém, a Szerbhorvát egy fikciókkal teli Kishegyest mutatnak be. És, ahogy lenni szokott, a fikcióban lévő főszereplők életre keltek, és megindult egy valóságos Dombos megépülése. Elmondhatjuk, hogy a szerencse ezt a sztorit eddig végig kíséri: egy szeméttelep átalakításával hoztuk létre a ma már tényleg legendásnak mondott Hegyalja utcát, ami ugye a fesztivál központi helyszíne, a fáziskésésben lévő vajdasági magyar politika is felismeri az értékeket benne, azután a kishegyesi Rúzsa Magdi sikereinek köszönve több ezer új látogatónk lett, évente tudunk valami újat építeni a helyszínen, így igazából a Dombos Fest nem szól másról, mint egy életérzésről és feladatról, hogy hogyan tudsz a szülőfaludnak adni valamit, ami urbánusabbá, elviselhetőbbé teszi az otthoni életet. Az idei július 2-án kezdődő fest a sorrendben a 9., nyugis évet tervezünk, igazából már a jövő évi 10. méltó megünneplésén gondolkodunk.

A38: A Jugoszlávia szétesését okozó háború idején hosszabb idejig is éltél-tartózkodtál Magyarországon, ahogyan neves publicista testvéred, Szerbhorváth György is, mégis, egy idő után hazaköltöztetek Kishegyesre, ebbe a különösen élénk vajdasági faluba. Nem lehetett könnyű döntés, különösen ha tudjuk azt is, hogy Kishegyesen sem gondtalan az élet. Mi volt nálad a döntő ok, s mi a többieknél?

Horváth László: Igazából a hazaköltözés soha nem történt meg, annyi van, hogy ha elegem van Pestből, akkor hazahúzok Kishegyesre, illetve ha megunom a falut, akkor feljövök Pestre, tehát igazi kétlaki élet ez, jing-jang egyensúly a maga módján.....Kishegyesen szembesülsz az élet keménységével, a nélkülözéssel, a reménnyel, az örömmel, ott találkozol az igazi haverokkal, ott vár a 100 éves parasztházam, ott vannak a szüleim, míg Pesten a munka, a pénzkeresés, a kávéházak, a hidak jelentik a kapaszkodót. És jelenleg fogalmam sincs, hogy ez a Kishegyes-Pest játszma eldönthető-e valamely irányban, vagy el kell-e dönteni egyáltalán így a „haza" kérdését. Ahogy sok vajdaságiban, így bennem is él egy igazi jugo-nosztalgia, ami az otthoni élettel megjelenik és valamilyen szinten beteljesül, de ugyanúgy nem szeretek frusztrált országban sem élni, amilyen a mai Szerbia, nem mintha e magyar hon sokkal jobb lenne e tekintetben is...

A38: A jóvoltodból kiadott két kitűnő lemez került bemutatásra nemrégen a Hajón, ezek egyikét a Dresch Quartet jegyzi, a másikat a KLB trió, azaz a Kaltenecker-Borlai-Lukács hármas. Hogyan jöttek létre ezek a lemezek, s hogyan működik ma a CD-kiadás, eladás, s mennyire szívügy?

Horváth László: A CD kiadás a biznisz része volt úgy 2004-ig, azóta meg hobbi és szívügy is. A jazz-, nép- és világzenei piacra van rálátásunk a Hangvető Zenei Terjesztő Társuláson keresztül, aminek egyik alapítója vagyok, így addig csináljuk, míg a forgalom nem esik egyik évről a másikra 5-10%-ot. És furcsa, de ez még nem történt meg, az igényes kiadványok ma még eladhatóak, megtalálják vevőiket. A KLB és a Dresch lemezek pedig zenei csemegék, ilyen kiadványok mellé odaáll az ember és nemigazán mérlegel. A hazai zenei élet legjobbjai játszanak e lemezeken, tisztelem, becsülöm őket és örülök, hogy bíznak bennem, mint kiadóban...

A38: Mi újság a szerb és általában az ex-jugoszláv zenei szcénán? Vannak-e új, jelentős szereplők, irányzatok, egyáltalán mennyire él és virul, s a nyugat ma mennyire vevő az ottani produkciókra, s te mennyire tudod felvállalni az ő mondjuk nyugati bemutatásukat?

Horváth László: Igazából a világzene érdekel, az érint meg a legjobban, e tekintetben pedig csak a szerbiai zenekarokkal dolgozom, ott aztán tényleg mélyek a népi gyökerek, a szlovén, horvát ilyen irányú zenei törekvések pedig néha szánalmasan gyöngék...Az ilyen világzenét játszó szerbiai zenekarok pedig általában már megfordultak a Dombos Festen, itt-ott Magyarországon is volt befogadókészség. A két nagyágyú a Boban és Félix menedzselése lefogja kötni a teljes időmet, így másokkal most nem is igazán próbálkozom, pedig a Teofilovici vagy Ognjen Popovic is megérdemelne egy hozzájuk hasonló karriert.

A38: Mik a terveid, az álmaid, s a rémálmaid?

Horváth László: Rémálmaim nincsenek, utazni, bort kóstolni és építeni szeretek, ez utóbbi Kishegyesen zajlik, furcsa, de 8 éve mindig építek valamit, hol a saját házam, hol a Csete György tervezte kemencekápolnát, most az ún. Dombos ház befejezése köti le az időmet.... az utazás és borkóstolás pedig az Adrián a legélvezetesebb.....bámulod a tengert, közben meg Korculankát vagy Malvaziját iszogatsz....nincs mihez mérni ezt az érzést és szerencsém, hogy ezt évente többször megengedhetem magamnak.